Baromság…nincs ilyen, soha se volt, azért hívják mesének, az emberek titkos vágyai testesülnek meg bennük…nem az igazság. Hanem egy kényelmes világ, ahol nincsenek árnyalatok, van a jó és a gonosz, nincs kettő között, egy leegyszerűsített világ ez, ahol mindenki keres valamit.
Boldogságnak hívják.
De vajon tud-e valaki lelkiismeret furdalás nélkül boldog lenni? Lehetséges-e a feltétel nélküli boldogság?
Bárhonnan nézzük…az alma egyik oldala tuti rohadt vagy másszínű…
Néha tényleg úgy érzem elpazaroltam dolgokra az időmet… Nem igaz, örülök, hogy minden pillanatot megélhettem az életemben.
Mert…az tett azzá, aki vagyok.
De mégis előfordul, ezen gondolkoztam, hogy miért? Rájöttem, nem mindig döntöttem helyesen. Van, amikor máshol kellett volna lennem, és van olyan ember, akire kár volt pazarolni az időmet. Igen, azt hiszem néha pazarlom a legdrágább kincset, az időt.
A legrosszabb, amikor valaminek vége van és ráeszmél az ember arra, hogy miért is kellett az neki? Főleg, hogy azután olyan dolgokat tesz, ami egyszerűen megfogalmazva: szánalmas. És ez mind úgy alakult ki bennem, ami az elmúlt időben történt, csalódtam, dühített, de szomorú is voltam miatta. Sajnáltam, aztán meg…a végén tényleg volt ok a gyűlöletre. Nem így akartam, késő bánat. Nem tudom megjavítani már, és az elhangzottak után, lehet nem is akarom.
Nem volt fair játék, se tőlem, se tőle, de nem tudtam megállni. Kölcsönösen egymás lelkébe gázoltunk és úgy éreztük ettől jobb…fenéket. Nem vagyok komoly, nem is leszek, de van, ami változik.
Nem sikerült felfogni mi történik körülöttem, nem is fogom tudni feldolgozni, ami jelenleg van. Sosem tapasztaltam ilyet, soha nem éreztem ilyet, le se tudom írni mi ez tulajdonképpen. Egyet tudok, hogy: akarom. Mi lesz? Erre se tudok választ. Mintha magamat látnám tükörben, jobb és bal. Miért kellett így történnie, miért most? Hiszem, hogy nem ok nélkül volt. Hátra hagytam egy szempillantás alatt mindent, ami addig az életem része volt, úgy hogy nem akartam, tettem ellene. Nem ment.
Furán magabiztosságot érzek magamban, tudnám mire föl. Most jó így.
Ez jelenleg az “ugly truth”.
Paul Mccartney sent Ringo Starr a postcard on January 31st 1969 (the day after the band’s performance on the roof of Apple Studios) saying: “You are the greatest drummer in the world. Really.”
Rájöttem…Rómeó és Júlia történetek még a 21. században is léteznek, és kibaszottul kezdem átérezni az egészet.
Amikor 16 éves vagy, mindenkibe beleszeretsz. 17 évesen megismersz valakit, akit különlegesnek hiszel, de hamar 18 leszel, és már túl is vagy az első csalódáson. Mire betöltöd a 19-et, megtalálod azt, akit mindig is kerestél, de az érzések gyorsan változnak, és 20 évesen újra kezdenél mindent.
És milyen igaz… :)
